Szűrés

Hormonháztartás

Összes termék a kategóriában

Az emberi testünk egy hihetetlenül kifinomult és összehangolt rendszer. Ennek a rendszernek a működésében elengedhetetlenek a hormonok – a hormonháztartás.

A hormonok olyan molekulák, melyeket a sejtek termelnek és különféle hatásokkal rendelkeznek. A sejtek tehát hormonok által gyakorolnak hatást egymásra (vagy saját magukra). Egy adott sejt által termelt hormon a keringés által szinte bárhová eljuthat.

A hormonokat az ún. „receptorok érzékelik”, melyek a sejtek falán találhatóak. Ahogy a receptor érzékeli a hormont (a hormon hozzákapcsolódik) akkor elkezdődik a hatás kifejtése – végső soron a hormonok egy jelet juttatnak a sejtmagba, ahol elindulnak különféle génváltozások (a DNS-ben). Tehát végső soron a gének felelősek a hormonok hatásának kifejtéséért.

Rengeteg hormon ismert a szervezetünkben – mindegyik különféle hatást fejt ki – és állandóan változik a szintjük – ezzel a DNS-ünk és a génjeink is folyamatosan változnak. Egyes hormonok szintje befolyással van másik hormonokra, ha egy hormon szintje felborul, az számos másik hormonra is hatással lesz (dominó effektus). Ezért nagyon fontos a hormonháztartás egyensúlyba hozása.

Ha egy hormon hosszútávon folyton túltermelődik, egy idő után az adott hormont érzékelő receptor érzéketlenné válik (deszenzitizálódik), ilyenkor hormonrezisztencia alakul ki. Erre a legismertebb példa az inzulinrezisztencia, amely során a vércukorszint szabályozásához elengedhetetlen inzulin hormont alig ismerik fel a receptorok.

Ha továbbra is túltermelődik egy hormon akkor az adott hormont termelő sejtek is sérülnek, ekkor kevesebb fog belőle rendelkezésre állni - ez a II-es típusú cukorbetegség (hasnyálmirigy inzulintermelése sérül), mellékvesekifáradás (kortizol termelés sérül), stb.

Ahogy korosodunk, úgy bizonyos hormonokból egyre kevesebb termelődik, erre a legjobb példa a nemi hormonok.

Férfiaknál az idő előrehaladtával a tesztoszteronszint kezd csökkeni, amely olyan kellemetlen panaszokkal jár, mint a libidó csökkenése, impotencia, fáradság, depresszió. A tesztoszteron szint növelésére, a legismertebb gyógynövény a királydinnye (tribulus terrestris) kivonat.

Nőknél, a kor előrehaladtával az ösztrogén szint lecsökken és beáll a menopauza, ahol már az eddig havonta jelentkező menstruáció megszűnik, az ösztrogén mellett számos más hormon szintje is felborul (szerotonin, inzulin, stb.). A korai menopauza megelőzésére és a menopauzával járó kellemetlenségek enyhítésére is ajánlunk kiegészítőket, ilyen a Maca és a Dong Quai kivonatok.

Nőknél, a másik nagy probléma, az ösztrogén dominancia, amely során az ösztrogén szintje magasabb, ez számos egyéb hormonális változással jár együtt (pl.: inzulin rezisztencia, magasabb tesztoszteronszint). Az ösztrogén dominancia kezelésében segítséget nyújthatnak az olyan fitoösztrogéneket tartalmazó gyógynövények melyek ösztrogén-ellenes hatásokat fejtenek ki. Ilyen a Yam gyökér, barátcserje, máriatövis, kamilla és a gyermekláncfű.